A következő címkéjű bejegyzések mutatása: répa. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: répa. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. augusztus 6., hétfő

Máj zöldségekkel és almával 10+

Tegnap ez volt az ebéd, mert ugye elvileg a répa és a máj és az alma is, mind-mind hasfogók. Hát nem fogtak, viszont finom volt, és ebből az adagból 3 ebédnyi lesz kb., úgyhogy takarékos, mert a fagyasztóba is kerülhet belőle, végszükség esetére természetesen! :-)

-10 deka csirkemáj
-1 nagyobb répa
-1 nagy krumpli
-1 kis alma
-250 ml csirkehúsleves alaplé 
-40 gr hagyma
-1,5 ek. repce vagy olívaolaj

A májról levágdosom a zsírt és az inakat és szeletekre vágom. Mindent megpucolok és felkockázom, a hagymát picike kockákra vágom. Az olajat felteszem a tűzre és a hagymát üvegesre párolom rajta. Rádobom a májszeleteket és addig sütöm, míg a szinük megváltozik. Ekkor hozzáöntöm a csirkehúsleves alaplevet és az összes zöldséget. Jól megkeverem, fedőt teszek rá és 30 percig főzöm kis lángon. 

Kiszedem a lábasból és vagy mixerrel pürésítem vagy villával töröm össze. (A főzőlét is hozzáteszem!!!)

Kb. 600 gramm.


2012. június 18., hétfő

Bárányragu 12+

Ez volt a mai ebéd, és komolyan, ISTENI. Még én is megenném. Nagyon finom, különleges, laktató, egészséges étel. Barni csak úgy falta. :-)

A paradicsom miatt  12+-os, ha azt elhagyjuk 10 hónaposan is eheti a baba.

-3 bárányborda
-2 kis paradicsom
-2 nagy répa
-20 dkg krumpli 
-1 kis vöröshagyma
-170 ml húsleves alaplé

A sütőt előmelegítem 180 fokra és előkészítek egy közepes méretű jénai tálat. 

A  tál aljára teszem a báránybordákat. A répát, krumplit megpucolom, felkockázom, felkarikázom és eloszlatom rajta vegyesen. A hagymát megpucolom és apró kockákra vágom, ezt is rászórom a zöldségekre. A paradicsomot 30 másodpercre forró vízbe mártom, ezek után héját lehúzom, félbevágom, magjait kivájom. A fél paardicsomokat még egyszer félbevágom és eloszlatom a zöldségek közt. Ráöntöm a húsleves alaplevet, és beteszem a sütőbe sülni, kb 1 óra 35-40 percre. (Légkeverés nem kell, csak alsó-felső sütés).

Ha kész 2 mélytányért veszek elő, egyenlő arányban elosztom a zöldségeket és a levet, Villával összenyomom annyira darabosra, amennyire a baba szereti. A húst lefejtem a bordákról és rácsipkedem.

2x 330 gramm.

 

2012. június 13., szerda

Vegyes zöldségek csirkével 10+

Tegnap ez volt az ebéd, nagyon ízlett Barninak. A karalábé puffaszthat, így 10 hónapos kornál hamarabb lehetőleg ne adjuk!

-2 közepes rózsa brokkoli
-1 nagy szál répa
-1 paszternák
-negyed karalábé
-10 ek. húsleves 
-1 csirkemell jégkocka

A brokkolin kivül mindent a mi húslevesünkből vettem ki neki, ezeket tányérba tettem és a levessel felöntöttem. A brokkolit megfőztem, hozzátettem ezt is és villával összetörtem mindent. A húst felolvasztottam és hozzákevertem. 

Kb. 250 gramm.



2012. június 8., péntek

Édesburgonya - répa - cukkini 8+

Épp csak ezek voltak itthon, úgyhogy ez volt a mai ebéd. A védőnő azt mondja egyen minden nap húst a gyerek, de én ebbe nem raktam neki, hiszen én se eszem minden nap húst és Barnit sem szeretném arra szoktatni, hogy mindenhez húst kell enni.

Aki szeretné azért tehet hozzá.

-fél cukkini, megfőzve
-1 édesburgonya
-1 répa
-8 ek. főzőlé

A cukkini nekem már meg volt főzve, de a szokásos módon főzzük: felkockázva, épp annyi vízben ami ellepi, megpuhulásig. A répát és az édesburgonyát meghámozom és felkockázom/karikázom. Lábosba teszem és annyi vizet öntök rá, amennyi épp ellepi. 30 perc alatt vajpuhára főzöm őket. 

Kisebb babáknak botmixerrel pürésíteni, nagyobbaknak villával összetörni.

Kb. 280 gramm.


2012. június 4., hétfő

Zöldséges rizs marhával 10+

Ez volt a vasárnapi ebédje Barninak, ízlett neki nagyon. :-)))

-1 répa
-1 paszternák
-egy pici krumpli fele
-1 marék borsó
-4 ek. paradicsomszósz 
-1 fagyasztott marhahús kocka
-2 púpos ek. főtt rizs

Fűszereket nem raktam, mert a paradicsomszószban van bazsalikom és fehérbors is. 

A répát, a krumplit és a paszternákot 4 dl vízben főztem, a 20. percnél hozzáadom a borsót is és még 5-10 percig főzöm. Ezalatt felolvasztom a marhahúst és a mixer edényébe teszem a paradicsomszósszal. A főtt zöldségeket is ráteszem és összenyomom. Tányérba kanalazom és összekeverem a rizzsel.

Kb. 250 gramm.



2012. május 31., csütörtök

Zöldséges-pulykás spagetti sajttal 10+

Ma ez volt az ebéd, nagyon jóízűen ette, bár lehet csak azért, mert egész reggel és délelőtt csak egy joghurtot és 3 szem kölesgolyót evett. :-)

-1 répa,
-fél cukkini,
-4 ek. paradicsomszósz (recept a blogban)
-1 fagyasztott pulykamell jégkocka,
-20 szál durum spagetti,
-2 ek. reszelt sajt,
-1 csipet só.

A répát és a cukkinit megpucolom, megmosom és kockákra/karikákra vágom. 4 dl vízben 25 percig párolom fedő alatt. A tésztát 1-2 cm-s darabokra töröm és az egy csipet sós vízben megfőzöm. A paradicsomszószt a mixer edényébe teszem, rá a megfőtt zöldségeket. Összeturmixolom. Ha kész a tészta leszűröm és ráöntöm a szószt. Hozzákeverem a pulykahúst is és tálalásnál a reszelt sajtot. 

A tésztát már ebben a korban nem érdemes turmixolni, mert nem fog megtanulni rágni a baba. (Én 8 hónapos kora óta nem turmixolom se a tésztát, se a rizst.)

Kb. 280 gramm.

 

2012. május 14., hétfő

Zöldségek májjal 8+

Májat most evett először Barni. Nagyon ízlett neki, de mivel kiválasztószerv és nagyon magas a vastartalma így csak heti egyszer adható a babáknak. 

Itt mindent a saját húslevesünkből szedtem ki.

-2 szál répa,
-egy közepes krumpli fele,
-1 fél paszternák,
-2 közepes kocka zeller,
-2 kis rózsa karfiol,
-1 csirkemáj,
-fél merőkanál húsleves.
 
Egy leveses tányérban mindent összetörtem villával közepesen darabosra, és felöntöttem a levessel.
 
Kb. 250 gramm.


2012. február 15., szerda

Finomfőzelék csirkével 7+

Barni ugye imádja a borsót és a karfiolt (a brokkolit meg a zöldbabot is, de az már nem finomfőzelék.) :-). Tegnap főztem neki, ízlett neki, bár nem volt még egetrengetően éhes, mert elmaradt a reggeli és helyette tízóraizott, amit amúgy nem szokott, mert akkor nem ebédel.

Csirke nélkül is elkészíthető. :-))

-2 közepes répa,
-1 kis rózsa karfiol,
-2 marék borsó,
-4 jégkocka zöldségleves alaplé/babavíz/anyatej/tápszer (a főzővízből ne vegyünk ki, mert a karfiol miatt nagyon fújhat!)
-fél jégkocka csirke hús.

A répákat megpucolom és kevés vízben, épphogy ellepje, felteszem főzni. 10 percet főzöm kb, ekkor hozzáadom a karfiolt és 5 perc múlva a borsót, tehát az egész főzési idő maximum 25 perc. Ezalatt felolvasztom a csirkét és az alaplevet a mixer edényében. A főtt zöldségeket ráöntöm és addig mixelem, míg a borsóhéjak el nem tűnnek belőle. 

Kb. 180 gramm.



2012. február 11., szombat

Zöldségek kukoricakrémben 7+

Van ilyen bébiétel is, azt Barni nagyon szereti, egy egész üveggel is benyom belőle ha jobb napja van. :-) Én is leutánoztam, de megváltoztattam az arányokat, több kukoricát tettem bele, mert tele van béta-karotinnal, ami a téli időkben szuper jól jön mindenkinek! :-)

-2 kicsi répa,
-1 kicsi krumpli (összecsukott markodban elférjen!),
-6 zöldségleves alaplé jégkocka kiolvasztva, (vízzel is helyettesíthető)
-1,5 dl víz,
-1 tk, vaj,
-1 nagy hagymából 3 karika,
-2 marok morzsolt csemegekukorica (fagyasztott, nem konzerv!).





A vajon (vaj legyen, és ne margarin, mert az olajból készül, a vaj pedig tejből. Én Lurpak dán vajat vettem, borsos az ára, 600 ft, de nagyon sokáig elég a babának, úgyhogy megéri minőségi terméket választani neki. Ami még nagyon jó, az a Kerrygold ír vaj, de az 800 ft. SÓZATLAN-t válasszunk!!!) megdinsztelem a hagymát, kb 1 perc alatt. Hozzáöntöm a zöldségeket és felöntöm a zöldségleves alaplével és vízzel. 15 percig főzöm fedő alatt. Ezután hozzáöntöm a kukoricát és további 5 percig főzöm. Kikanalazom a mixer edényébe a zöldségeket, és hozzáöntök 7 ek. levet a lábasból. Összemixelem. Ha nem elég krémes még higítható a főzőlével. Sokáig mixeljük, hogy a kukoricahéj darabok eltűnjenek. 

200 gramm.



2012. február 2., csütörtök

Édesburgonya - répa 4+

Még maradt egy fél főt édesburgonya a hűtőben, úgyhogy gondoltam főzök hozzá egy répát, úgyis úgy kell most a fogzás miatt beleimádkozni Barniba az ételt, nem baj ha kevés lesz. Végül 120 gramm lett. 

-egy édesburgonya fele
-egy közepes répa
-3 zöldségleves jégkocka vagy 8 ek. folyadék (anyatej, tápszer, babavíz, főzővíz)

Megfőzzük a zöldségeket, közben kiolvasztjuk a jégkockát, ha azt használunk. Mindent a mixer edényébe teszünk és összemixeljük. Kicsit sűrűbb, mint a többi püré, de én majd 7 hónaposan már kezdek darabosat adni neki, hogy megszokja. 


2012. január 23., hétfő

Zöldségleves alaplé

Minden főzelékbe belekerülhet víz, tej vagy tápszer helyett. Fagyasztható, de felolvasztve és pürébe téve nem fagyasztható újra!

3 nagy répa,
1 paszternák,
1 krumpli,
1 hagyma,
negyed zeller,
2 gerezd foghagyma, 
850 ml víz,
1 ek repce vagy olívaolaj,
1 kk. oregánó, tárkony, petrezselyem
3 marék fagyasztott borsó.

Mindent tegyünk egy lábasba és kb 1,5 órán át főzzük fedő alatt. A borsót csak az utolsó 10 percben adjuk hozzá. Szűrjük le a levét egy tiszta edényben és használjuk főzelékek hígítására. A zöldségeket amiket eszik a baba pürésíthetjük, a többit együk meg mi, garantáltan fincsik. :)))

A levest kanalazzuk jégkockatartókba és fagyasszuk le.

2012. január 16., hétfő

Baba húsleves 6+

-3 szem durumtészta (mivel nincs benne tojás, ezt ehetik),
-1 szál hosszabb répa,
-2 kis kocka krumpli
-5 falat csirkemell,
-5 ek. húslé,
-6 hónapos kortól: zeller, petrezselyem (szál és levél is), paszternák, borsó héj nélkül.

2012. január 3., kedd

Répa - krumpli - csirke 6+

-1 nagy szál répa, 
-1 negyed krumpli,
-5 kis falatka csirkemell,
-4 ek. a húslevesből.

Mindent tegyünk a mixer edényébe és pépesítsük.

Kb 100 gramm.

2011. november 4., péntek

Sütőtök - krumpli - répa 4+

Ez az étel már többkomponensű, 3 zöldségből álló igazi nagyon fincsi főzelék. 160 gramm lesz egy adagból, mivel semmiből nem lehet keveset tenni, mert nem viszi el a botmixer, folyadék meg kell hozzá, mert szilárd egyébként.


Hígítani én babavízzel (Jana Baby) és Szentkirályi sütőtök babaitallal higítottam.

2 púpos ek. sült tök, 1 közepes főtt répa, egy kicsi főtt krumpli fele. 

Tegyük ezeket a botmixer edényébe, 4 ek babavízzel (vagy a répa főzőlevéből vegyünk ki) és 2 ek. töklével. Mixeljük össze. Ha még nem elég híg akkor tegyünk még hozzá vizet.

Ha több alapanyagból készítünk bébiételt mindig figyeljünk rá, hogy a sorrend határozza meg az alapanyagok anyaghányadát, tehát itt a tök fog dominálni, majd a krumpli és a répa.

Répa almalével 4+

Ez csak amolyan gyors bébiétel, ha épp nincs otthon tök vagy valami előre elkészített vagy üveges. Nagyon finom, érezni az alma savanykásságát, de a répa édességét is. 

Egy nagyobb répát pucoljunk meg és vágjunk apróra, főzzük puhára. Tegyük a botmixer edényébe, tegyünk 2 evőkanállal a főzővizéből és 5 evőkanál Hipp (vagy másmilyen) almalevet (4 hónapos kortól, hozzáadott cukrot nem tartalmaznak!). Turmixoljuk össze. 

Nekem 80 gramm lett, pont egy evésnyire való. :-)

2011. október 29., szombat

Répa - sütőtök - alma/őszibarack 4+

Ez már egy egészen komoly kombináció, egészen komoly babáknak. :-) Finom, édeskés, szép narancssárga. Elkészíteni szokás szerint könnyű és gyors, főleg ha van sült tökünk és főtt répánk. :-)

3. ek sült tököt és egy közepes méretű felkarikázott főtt répát tegyünk a botmixer edényébe. Karikázzunk rá fél megpucolt, kicsutkázott almát. Nyomjuk össze. Mivel ez így elég sűrű és darabos, no meg nyálkás, öntsünk hozzá a répa főzőlevéből 2 kanállal és még 20 ml tejet vagy tápszert. Ezt is próbáljuk jó hígra csinálni, de ne annyira mint a bolti bébiétel. Kész is a finomság, kb 160-180 gramm.

Ha őszibarackkal szeretnénk elkészíteni akkor egy fél barackot adjunk hozzá az alma helyett.


Sütőtök - répa 4+

Ez a püré is isteni finom, Barni legalábbis imádja. Csak nagyon kell vele vigyázni, hogy kellőképpen híg legyen, mert amúgy nagyon könnyen megülheti a babák pocakját, mivel elég nehéz. 

Kb. 160 gramm lesz belőle.

3 ek. sült tököt és egy közepes főtt répát felkarikázva a botmixer edényébe teszünk és ráöntünk először 20 ml tejet vagy tápszert, összemixeljük. Ezután 3 evőkanállal tegyünk a répa főzőlevéből. Megint mixeljünk hozzá. Ha még mindig csak krémes és nem folyós, akkor addig öntsünk hozzá tejet vagy tápszert, míg csak egy kicsivel lesz sűrűbb mint a bolti bébiétel.

Főzőlevek:
Azért jó többek között, ha a zöldségeket kevés vízben pároljuk illetve főzzük (éppen csak lepje el), mert a sok vitamin és ásványi anyag, ami kifőtt belőle a vízben megmarad, így ezt nyugodt szívvel tehetjük, sőt tegyük is a baba ételébe! Ugyan nem babavíz, de mivel főztünk benne így felforrt, szóval baja nem lesz tőle egyáltalán.

2011. október 28., péntek

Répa - alma - őszibarack 4+

Na, ez egy olyan kaja, amiért Barni rajong, már ha egy csecsemő tud rajongani akármiért is, de szerintem igen, és ez pont az. Elkészíteni roppantmód egyszerű, gyors és 2 adagos.

Főzzünk meg egy fél répát, aprítsunk hozzá egy fél pucolt, csutkázott almát és egy fél pucolt őszibarackot. :-) Öntsünk hozzá kb 20 ml tejet vagy tápszert és mixeljük össze jó alaposan. Legyen kellemesen híg, mondjuk ne annyira mint a bolti üvegesek.

2011. október 27., csütörtök

Répa főzelék 4+

Én ezt adtam első főzeléknek, magában nem rajongott érte elsőre, de később megszerette. :-)

Ez sem egy bonyolult dolog, 60 gramm lesz egy közepes répából.

Szóval: egy közepes répát megpucolok és először hosszában félbe, majd hosszában negyedekre vágom. Épp annyi vízben felteszem párolódni, hogy éppen ellepje. Nagyon fontos, hogy a baba ételeit nem főzzük, hanem pároljuk. Fűszert nem használunk.

Kb 45 percig pároljuk kis lángon, és amikor már könnyen fel tudjuk szúrni a villára a botmixer edényébe tesszük 2 ek. főzőlével és elkezdjük mixelni. Ezután még öntsünk hozzá anyatejet vagy tápszert, hogy elérjük a kívánt folyósságot. Minél kisebb a baba annál folyósabb legyen, mert a szilárdabbtól még fájhat az amúgyis érzékeny pocakja.