A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fűszer. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fűszer. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. szeptember 5., szerda

Fűszerek a baba ételébe

Ez egy érdekes téma, megosztó is, mint az édes-sós nasik adása a babáknak. Később erről is lesz szó itt a blogon, de most fontosabbnak találom a fűszereket. :-)

Ugye az nyilvánvaló mindenki számára, hogy nem fűszerezzük agyon a baba ételét, mert az nem jó, hiszen a legtöbb baba el sem fogadja, másrészt egészségtelen, harmadrészt pedig ismerje meg először mindennek az eredeti ízét, eszik később úgyis annyi agyonfűszerezett kaját élete során, várhatunk hát vele bőven. 

Mindennek megvan a maga helye és ideje. Mint már a blog elején a kezdéskor leírtam, Barnival hamar kezdtem a hozzátáplálást orvosi javaslatra, azonban fűszerekhez csak 9 hónapos korában nyúltam először. Tehát 5 hónapig teljesen fűszermentesen evett, mindennek érezhette az eredeti ízét, eldönthette, hogy tetszik-e neki avagy sem. 9 hónaposan az első fűszer a petrezselyem volt, láthatólag ízlett neki, így próbálkoztam mással is. Mára már odajutottunk, hogy nyugodtan fűszerezek neki zöldfűszerekkel, azonban a sóval és a borssal még mindig csínyján bánok. (Maximum 2 csipet belőlük). 

Külön említeném a cukrot és az édesítőket. Ezekkel ha lehet csak 1 éves kora után ismertessük meg a babát. Ne szokjon hozzá az édeshez, mert később úgyis eljön az az időszak az életében, amikor követelni fogja és vívhatjuk majd a szélmalomharcot a megfelelő adagokon... Lehetőleg ne cukrozzunk, édesítsünk túlzottan, nem mondom, heti 1x belefér egy édesebb fogás, de joghurtból is inkább a natúrt válasszuk neki, ezzel is kerülve a cukrot. :-) 

Egy dologgal vigyázzunk csupán: kerüljük az előre legyártott fűszerkeverékeket, mert ezekben nátrium-glutamát és egyéb ízfokozók, tartósítók, csomósodásgátlók vannak, amik abszolúte nem hiányoznak a csöppségünk szervezetének! (Igazából a mienkének sem, de ez már más tészta, mindenki döntse el, mivel tömi magát, mi nem használunk ilyeneket, csak nagyon ritkán pácolásra.) 

És akkor jöjjön a lista, mit-mikor-hogyan-mennyit:

7 hónaposan: petrezselyem, zellerlevél, kapor, metélőhagyma

8 hónaposan: bazsalikom, kakukkfű, borsikafű, borsmenta, szurokfű, citromfű, lestyán

9 hónaposan: tárkony, oregáno, majoranna, kömény

12 hónapostól: szerecsendió (csak kis mennyiségben!), gyümölcscukor, nádcukor


A megrögzött fűszerelleneseknek pedig üzenném: mennyivel jobb az, hogy a saját agyonfűszerezett felnőtt gyomornak is néha nehéz fogásaiból ad a babának, mint az, hogy megfőz neki egy finom, friss, könnyű ebédet, az ő szervezetének megfelelően fűszerezve?! 

Én a második lehetőséget választanám, de döntse el mindenki maga! :-)

2012. augusztus 10., péntek

Fahéjas alma 12+

Uzsira, tízóraira vagy desszertnek is szuper. :-) 

-1 alma
-20 ml víz
-3 késhegynyi fahéj

Az almát megpucolom, kicsutkázom, felkockázom és a lábasba teszem a vízzel. Rászórom a fahéjat, elkeverem és 8 percig fedő alatt kis lángon párolom.

Ha kész villával összetöröm.

Kb. 120-150 gramm.


2012. augusztus 6., hétfő

Fahéjas körtepüré 12+

Tegnap Barninak egész nap hasmenése volt, jön az 5. foga szegénykémnek. (Igen, tudom, elmúlt egy éves és még csak az 5. foga jön? Lemaradtunk ebben egy kicsit... ) Szóval olyan kaját kellett neki kitalálnom, ami hasfogó, de finom is és gyümölcs, szóval uzsira vagy tízóraira pont jó! :-)

-1 körte
-20 ml víz
-2. késhegynyi őrölt fahéj

A körtét megpucolom, kicsutkázom és pici kockákra vágom. Egy kis lábasba teszem, ráöntöm a vizet, beleteszem a fahéjat, összekeverem. Fedőt teszek rá, és 8 percig párolom. Ha elfőtt a leve akkor tányérba teszem és villával összetöröm.

Kb. 150 gramm. 


2012. július 25., szerda

Cukkinikrémleves betűtésztával12+

Ezt csináltam mára ebédre, de Barni annyira behisztizett, hogy nem is hajlandó ebédelni, már le is tettem aludni. (Nem aludt délelőtt, úgyhogy majd remélem most alszik egy nagyot és uzsonnára ezt kapja.)

A fűszerezés miatt 12+-os, anélkül mehet 8 hónapos kortól!

-1 kis cukkini,
-2 marék csemegekukorica (fagyasztott)
-2 csipet só,
-fél kk. petrezselyem,
-1 csipet fehérbors,
-fél marék betűtészta,
-60 ml zabtej/ rizstej.

A cukkinit megpucolom és felkockázom, annyi vízben amennyi ellepi 10 percig főzöm. Ekkor hozzáadom a kukoricát és még 5 percig főzöm. A mixer edényébe teszem és összepürésítem. Visszaöntöm a lábasba, hozzáadom a tejet, befűszerezem és rottyantok rajta egyet. Közbe megfőzöm a betűtésztát is és a kész leveshez adom.

Hússal tuningolható. 

Kb. 280 gramm.


2012. június 25., hétfő

Kukoricapelyhes zöldbabfőzelék pulykával 12+

Ez volt a mai ebéd, ízlett Barninak nagyon. Mondjuk nem volt tőle extázisban mint szokott lenni, de azért megette, pár kanállal hagyott csak, szóval gondolom, hogy ízlett neki. :-) 

Az ízesítés miatt lett 12+, ecet és fokhagyma nélkül 8 hónaposnak is adható.
Tehéntejjel is készíthető!

-20 szál sárgahüvelyű friss zöldbab,
-1 csipet só,
-1 kk. petrezselyem,
-3 kk. rétesliszt,
-fél gerezd fokhagyma, 
-1 kk. repceolaj/olívaolaj,
-120-150 ml zabtej/rizstej/tehéntej,
-1 nagy ek. tejföl,
-1 marék kukoricapehely (ne cukros legyen, csak kukoricadarából álljon - egyszerű cornflakes)
-1 pulykahús jégkocka,
-1 kk. ecet.

A zöldbabok két végét levágom és 1 centis darabokra vágom őket. Felöntöm annyi vízzel, ami épp ellepi és puhulásig főzöm. Ha kész a zöldbabot kiveszem belőle egy kis tálkába, de a főzőlevet nem öntöm ki, erre még szükségem lesz. A fokhagymát megpucolom és nagyon pici kockákra vágom. Az olajból, a fokhagymából és a lisztből rántást készítek, ezt felöntöm a főzővízzel és a tej felével és besűrítem. Ha túl sűrű akkor még öntsünk hozzá tejet, mert a kukoricapehely is össze fogja fogni. Hozzáadom a petrezselymet és a tejfölt. Csomómentesre keverem egy kis habverő segítségével. Hozzáadom a csipet sót is. Ehhez a 'lé'-hez hozzátöntöm a zöldbabot és forralok rajta egyet. Kész is van a főzős része. A kukoricapelyhet mozsárban összetöröm és hozzákeverem a főzelékhez a pulykahússal együtt. Végül az ecetet adom hozzá.

Kb. 350 gramm.


2012. június 15., péntek

Kapros - tejfölös patiszon főzelék 8+

Ez lesz a mai ebéd Barninak. :-) Patiszont még nem evett, ugyan tökfajta, de az édesebb kategóriából való. 

-1 patiszon
-1 nagy szál friss kapor
-1 púpos ek. tejföl

A patiszont félbevágom, megpucolom, magjait kanállal kivájom. Felkockázom és annyi vízben felteszem párolódni, amennyi éppen ellepi. Fedő alatt párolom. A kaprot felvágom és hozzáteszem a patiszonhoz. Ha megpuhult a mixer edényébe teszem, jól le kell csepegtetni, különben túl híg lesz, és összemixelem. Ha kész, hozzákeverem a tejfölt. 

Kb. 300 gramm.


2012. június 5., kedd

Tökfőzelék májjal 9+

Vacsira főztem Barninak, nagyon ízlett neki. A tejföl miatt lett 9+ -os.

-1 kis tök
-1 csirkemáj
-2 ek. tejföl
-1 kis krumpli fele, megfőzve
-3 csipet petrezselyem
-1 csipet só.

A tök két végét levágtam, megpucoltam és legyalultam. Az egy csipet sós vízben megfőztem 10 perc alatt. Külön lábasban bő vízben megfőztem a májat is. A tököt leszűrtem és a mixer edényébe tettem a főtt krumplival és a májjal, összeturmixoltam. Hozzátettem a petrezselymet és a tejfölt és már kész is. :-)

Kb. 300 gramm


2012. május 29., kedd

Paradicsom szósz 10+

Ez az én paradicsomszósz receptem, eddig jól bevált. :-) 

A paradicsom nagyon egészséges, mert magas a likopin tartalma, de a 10 hónapos babának még csak pép vagy szósz formájában adható. 1 éves kortól azonban már adhatjuk neki szendvics mellé, ugyanúgy mint ahogyan mi is esszük (persze só nélkül!).

400 ml lesz belőle, 2 adag ételhez elég.

-3 dl paradicsomlé (ha lehet házi), cukor ne legyen benne
-1 dl víz
-4 karika póréhagyma, felkockázva
-2 csipet szárított bazsalikom,
-2 ek. rétesliszt
-1 tk. repce vagy olíva olaj

A hagymát felkarikázom és felkockázom. Felhevítem az olajat és üvegesre pirítom rajta. Felöntöm a paradicsomlével és elkeverem. Hagyom egyet rottyanni, hozzáöntöm a vizet. Újra felforralom és hozzáteszem a 2 ek. réteszlisztet is. Újra forralom és lezárom alatta a gázt. Hozzákeverem a bazsalikomot. 


2012. május 17., csütörtök

Sajtszósz 10+

Nagyon szuper zöldségekhez, halhoz vagy tésztákhoz szószként is. Barni nagyon szereti.

A fűszerek miatt lett 10+ - os, mert láttam, hogy bébiételekben is már van bors.  Anélkül már 8 hónapos kortól adható.

-15 g vaj
-15 g rétesliszt + még egy csapott kiskanálnyi
-150 ml zabtej/anyatej
-50 g trappista vagy más kemény sajt (pl Gruyere)
-1 csipet só
-1 csipet fehérbors (lágyabb az íze, mint a feketének!)
-1 kiskanál petrezselyem
-4 ek. tejföl

A vajat lábasban felolvasztom és rántást készítek a 15 gramm liszttel. 1 percig főzöm. Hozzáöntöm a tejet, felforralom és hozzáadom a fűszereket és az egy kiskanál lisztet. Ettől kicsit ragadós lesz, de az a jó. Vegyük kisebb lángra és adjuk hozzá a sajtot, amíg el nem olvad. Ekkor keverjük hozzá a tejfölt és vegyük le a gázról. 

Kb. 2 evésre elég, 240 g.