2012. szeptember 5., szerda

Fűszerek a baba ételébe

Ez egy érdekes téma, megosztó is, mint az édes-sós nasik adása a babáknak. Később erről is lesz szó itt a blogon, de most fontosabbnak találom a fűszereket. :-)

Ugye az nyilvánvaló mindenki számára, hogy nem fűszerezzük agyon a baba ételét, mert az nem jó, hiszen a legtöbb baba el sem fogadja, másrészt egészségtelen, harmadrészt pedig ismerje meg először mindennek az eredeti ízét, eszik később úgyis annyi agyonfűszerezett kaját élete során, várhatunk hát vele bőven. 

Mindennek megvan a maga helye és ideje. Mint már a blog elején a kezdéskor leírtam, Barnival hamar kezdtem a hozzátáplálást orvosi javaslatra, azonban fűszerekhez csak 9 hónapos korában nyúltam először. Tehát 5 hónapig teljesen fűszermentesen evett, mindennek érezhette az eredeti ízét, eldönthette, hogy tetszik-e neki avagy sem. 9 hónaposan az első fűszer a petrezselyem volt, láthatólag ízlett neki, így próbálkoztam mással is. Mára már odajutottunk, hogy nyugodtan fűszerezek neki zöldfűszerekkel, azonban a sóval és a borssal még mindig csínyján bánok. (Maximum 2 csipet belőlük). 

Külön említeném a cukrot és az édesítőket. Ezekkel ha lehet csak 1 éves kora után ismertessük meg a babát. Ne szokjon hozzá az édeshez, mert később úgyis eljön az az időszak az életében, amikor követelni fogja és vívhatjuk majd a szélmalomharcot a megfelelő adagokon... Lehetőleg ne cukrozzunk, édesítsünk túlzottan, nem mondom, heti 1x belefér egy édesebb fogás, de joghurtból is inkább a natúrt válasszuk neki, ezzel is kerülve a cukrot. :-) 

Egy dologgal vigyázzunk csupán: kerüljük az előre legyártott fűszerkeverékeket, mert ezekben nátrium-glutamát és egyéb ízfokozók, tartósítók, csomósodásgátlók vannak, amik abszolúte nem hiányoznak a csöppségünk szervezetének! (Igazából a mienkének sem, de ez már más tészta, mindenki döntse el, mivel tömi magát, mi nem használunk ilyeneket, csak nagyon ritkán pácolásra.) 

És akkor jöjjön a lista, mit-mikor-hogyan-mennyit:

7 hónaposan: petrezselyem, zellerlevél, kapor, metélőhagyma

8 hónaposan: bazsalikom, kakukkfű, borsikafű, borsmenta, szurokfű, citromfű, lestyán

9 hónaposan: tárkony, oregáno, majoranna, kömény

12 hónapostól: szerecsendió (csak kis mennyiségben!), gyümölcscukor, nádcukor


A megrögzött fűszerelleneseknek pedig üzenném: mennyivel jobb az, hogy a saját agyonfűszerezett felnőtt gyomornak is néha nehéz fogásaiból ad a babának, mint az, hogy megfőz neki egy finom, friss, könnyű ebédet, az ő szervezetének megfelelően fűszerezve?! 

Én a második lehetőséget választanám, de döntse el mindenki maga! :-)

7 megjegyzés:

  1. Szuper ez a kis összefoglaló!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon hasznos! Köszönöm szépen! :)

    VálaszTörlés
  3. Húú, Barninak nagyon jó sora van. :)
    Szandus, ha szépen megkérlek, egyszer készítesz Olcsinak egy igazi "Szandus fogást"? :)
    Köszönjük az információkat, nekem fogalmam sem volt ezekről.

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm, remélem a többi cikket és receptet is hasznosnak fogod találni! :-)

    VálaszTörlés