A következő címkéjű bejegyzések mutatása: édesítés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: édesítés. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. szeptember 5., szerda

Fűszerek a baba ételébe

Ez egy érdekes téma, megosztó is, mint az édes-sós nasik adása a babáknak. Később erről is lesz szó itt a blogon, de most fontosabbnak találom a fűszereket. :-)

Ugye az nyilvánvaló mindenki számára, hogy nem fűszerezzük agyon a baba ételét, mert az nem jó, hiszen a legtöbb baba el sem fogadja, másrészt egészségtelen, harmadrészt pedig ismerje meg először mindennek az eredeti ízét, eszik később úgyis annyi agyonfűszerezett kaját élete során, várhatunk hát vele bőven. 

Mindennek megvan a maga helye és ideje. Mint már a blog elején a kezdéskor leírtam, Barnival hamar kezdtem a hozzátáplálást orvosi javaslatra, azonban fűszerekhez csak 9 hónapos korában nyúltam először. Tehát 5 hónapig teljesen fűszermentesen evett, mindennek érezhette az eredeti ízét, eldönthette, hogy tetszik-e neki avagy sem. 9 hónaposan az első fűszer a petrezselyem volt, láthatólag ízlett neki, így próbálkoztam mással is. Mára már odajutottunk, hogy nyugodtan fűszerezek neki zöldfűszerekkel, azonban a sóval és a borssal még mindig csínyján bánok. (Maximum 2 csipet belőlük). 

Külön említeném a cukrot és az édesítőket. Ezekkel ha lehet csak 1 éves kora után ismertessük meg a babát. Ne szokjon hozzá az édeshez, mert később úgyis eljön az az időszak az életében, amikor követelni fogja és vívhatjuk majd a szélmalomharcot a megfelelő adagokon... Lehetőleg ne cukrozzunk, édesítsünk túlzottan, nem mondom, heti 1x belefér egy édesebb fogás, de joghurtból is inkább a natúrt válasszuk neki, ezzel is kerülve a cukrot. :-) 

Egy dologgal vigyázzunk csupán: kerüljük az előre legyártott fűszerkeverékeket, mert ezekben nátrium-glutamát és egyéb ízfokozók, tartósítók, csomósodásgátlók vannak, amik abszolúte nem hiányoznak a csöppségünk szervezetének! (Igazából a mienkének sem, de ez már más tészta, mindenki döntse el, mivel tömi magát, mi nem használunk ilyeneket, csak nagyon ritkán pácolásra.) 

És akkor jöjjön a lista, mit-mikor-hogyan-mennyit:

7 hónaposan: petrezselyem, zellerlevél, kapor, metélőhagyma

8 hónaposan: bazsalikom, kakukkfű, borsikafű, borsmenta, szurokfű, citromfű, lestyán

9 hónaposan: tárkony, oregáno, majoranna, kömény

12 hónapostól: szerecsendió (csak kis mennyiségben!), gyümölcscukor, nádcukor


A megrögzött fűszerelleneseknek pedig üzenném: mennyivel jobb az, hogy a saját agyonfűszerezett felnőtt gyomornak is néha nehéz fogásaiból ad a babának, mint az, hogy megfőz neki egy finom, friss, könnyű ebédet, az ő szervezetének megfelelően fűszerezve?! 

Én a második lehetőséget választanám, de döntse el mindenki maga! :-)

2012. július 31., kedd

Kakaós tejbeköles 12+

Reggelire mindig olyan nehéz laktató, de finom és változatos kaját kitalálni a gyerkőcnek. A tejberizsért annyira nincs oda, a grízt nem szereti, mert feltapad a szájpadlására, így tejbekölest főztem neki. A kölesről beszéltem már, hogy milyen szupergabona valójában, így reggelire is simán belefér.

Ne tegyünk bele sem holland, sem cukrozott kakaóport, mert koffeint tartalmaz és nem jó még a baba emésztéséhez. A nestlé fejlesztett ki baba kakaóport, használjuk azt nyugodt szívvel, mert ugyan tartalmaz minimális cukrot, de egyszer-egyszer szerintem megengedhető. 

-negyed bögre köles
-2 dl rizstej/zabtej
-2 tk. Nestlé Kakaós ízesítő por

A tejet kis lábosban felteszem forrni. Ha forr hozzáadom a kölest és kis lángon 20 percig főzöm, addigra majdnem az összes tejet beszívja. Tányérba öntöm és hozzáadom a kakaóport. Elkeverem és kész is.

Kb. 150 gramm, kevésnek tűnik, de a köles nagyon laktató!!!

 


2012. június 25., hétfő

Vaníliás-mazsolás tejberizs 12+

Pénteken főztem, ízlett neki, bár keveset evett belőle, de utána másból sem kért, gondolom nem kívánta az ételt a 35 fokban és az összes szemfoga most jön, úgyhogy ez okoz némi fennforgást a hozzátáplálós életünkben jelenleg... 

12 hónapos kortól készíthető sima tehéntejjel is, de mivel én tejérzékeny vagyok és anyukám is, ezért én ezt még kerülném, így továbbra is zabtejet és rizstejet használok, illetve ezeket issza is Barnabás. :-)

Alapból édeskés a vanília miatt, de tehetünk bele gyümölcsöt és mazsolát is!

-600 ml zabtej/rizstej
-60 gr rizs
-1 ek. nyírfacukor/barnacukor
-1 rúd vanília kikapart magvai
-15 szem mazsola

A rizst megmosom és a tejjel és a cukorral együtt egy kis lábasba teszem. Késsel felvágom a vaníliarudat és kikaparom a magvait, ezt is hozzáteszem. A mazsolát kiáztatom és leszárazom, beteszem a lábasba a többi hozzávaló mellé. Kétszer felforralom és utána még 40-45 percig főzöm, egészen addig amíg be nem sűrűsödik. 

Kb. 600 gramm.


2012. június 15., péntek

Banános zabkása 12+

Nagyon finom és tápláló reggeli, akár nagyobb gyerekeknek vagy felnőtteknek is. Az édesítés miatt lett 12+-os, 1 évesen szerintem már megbocsátható fél evőkanál jó minőségű barnacukor vagy nyírfacukor. 

5 per alatt kész van és annyira finom!

Ha a cukrot elhagyjuk 8 hónapos kortól is adható! :-)

-150 ml zabtej/rizstej
-3 púpos ek. zabpehely
-1 kis banán, meghámozva, 1 cm-s karikákra vágva
-fél ek. nyírfacukor vagy barnacukor

A tejet felforralom egy kis lábasban, hozzáadom a zabpelyhet és addig kavargatom, amíg be nem sűrűsödik. Ekkor hozzáadom a banánt és a cukrot, és még 2 percig kavargatva főzöm. Tányérba szedem és a megpuhult banánt kisebb darabokra töröm kanál segítségével. 

Kb. 280 gramm.